Koncert, zene
813 program
Napfény és zene járja át a szívünket újra augusztusban!
Immár második alkalommal Hegymagason.
Deák Bill Gyula születésének 75. évében szabadtéri nagykoncertre invitál mindenkit a Balaton-felvidék gyöngyszemébe, a Hegymagasi Piactérre, ahol a bluestól lesz hangos az este.
A környék magávalragadó, hangulata, természetközelisége mindenkit elvarázsol.
VIVALDI - BACH - GERSHWIN
Bocskor Bíborka / Beck Zoli / Magashegyi Underground: Egyszer -m-a-j-d- még látlak
Városmajori Szabadtéri SzínpadKülönleges koncertre készül Bocskor Bíborka zenekara: a Magashegyi Underground ritkán szokott akusztikus koncerteket adni – az elmúlt évtizedek „csendesülős” hulláma őket valamiért elkerülte. a Városmajori Szabadtéri Színpad ez irányú felkérésének végül a korábbi közös szép emlékek után – kétszer adtak itt szimfonikus koncertet, 2016-ban és 2019-ben – nem tudtak ellenállni.
Az esten elhangzó dalokat két kiváló énekesnő, Szulák Andrea és Koós Réka előadásában hallhatjuk a Stúdió 11 Zenekar kíséretében.
Halász Judit érkezik az Újszegedi Szabadtéri Színpadra! Kicsik és nagyok kedvence, aki színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként, magyar költők verseit énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek: immár generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
Magávalragadó környezetben ad különleges hangzású koncertet a három jóbarát, a sokak által ismert Jankai Béla, Kálmán György és Sipos Péter, a TRIÁSZ zenekar
Szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásai Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarának tolmácsolásában.
Óriási Koncert élménnyél várnak Zefiék a Hegymagasi Piactéren mindenkit!
Mániákus rockerek és a környezet, garantáltan az év bulija lesz a Balaton-felvidéken!
“Szeretni bolondulásig” Szécsi Pál dalai - Mujahid Zoltán koncertje, vendég: Tóth Vera
Várkert BazárAz első, nagysikerű Megasztárban feltűnt Mujahid Zoltánt az évek során számtalanszor hasonlították Szécsi Pálhoz, így néhány éve arra a döntésre jutott, hogy tovább élteti a legenda zenei hagyatékát. Egyedi koncertjein szeretné ápolni és megőrizni Szécsi Pál munkásságát és a szimfonikus hangzásvilágon keresztül megőrizni eredetiségét. Bizonyítja ezt, hogy a táncdalfesztiválok világa egyébként is nagyon közel áll Zoltánhoz, ami az elegáns öltözködésében és hangjában is megidézi a '60-as, '70-es éveket.
A 2020-ban harmincöt éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.
A 35 éves, Grammy-díjas GIPSY KINGS by Diego Baliardo augusztus 24-én lép fel a Mézesvölgyi Nyár fesztiválon.
Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze.
Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra
A trió változat ez esetben a bandoneon, zongora és hegedű összeállítás. Az esten trió, duó és szóló előadások szólalnak meg.
A darab Miklós és Fanni képzeletbeli dialógja lenne, a harmadik ’’szereplő’’ pedig maga a 20. század. Ehhez minden fellelhető forrást elhasználnánk, de kiinduló pontunk kettejük naplója, valamint Radnóti költői életműve lennének.
koncert
A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Postmodern Jukebox formáció népszerű modern zenéket dolgozz fel különböző múltidéző stílusokban, leginkább a múlt század korai éveire jellemző szving-zene stílusában.
Személyes megközelítéssel, mégis mindnyájunk számára átérezhető rajongással szólaltatja meg Kozma Orsi azoknak a magyar popdíváknak a számait, akik felnőtté válásában, ízlésvilágának kialakulásában meghatározó szerepet játszottak.
Négy év után jelentetett meg új albumot a többszörösen Grammy-díjas, 380 millió követővel és négyoktávos hangterjedelemmel rendelkező Ariana Grande.
Piotr Anderszewski zongoraestje
élő komolyzenei koncert az Uránia színpadán, 90 perc, 2024
A Duna Szimfonikus Zenekar Őszi Uránia Bérlettel folytatja a 2024-es évadot.
Zenekarunk 2024 őszére is három koncertből álló bérlettel várja közönségét az Uránia Nemzeti Filmszínházba. A tavaszi teltházas, sikeres koncertek után újra várjuk Önöket izgalmas, klasszikus koncertprogramjainkkal.
„Nemzet, bármilyen kicsiny is, nem veszhet el, ha művészete van és ezért ki tud állni.” (A. Dvořák)
Ha minden napod zenével kezdődik, a buszon, az iskolában, a mosdóban vagy dolgozatírás közben is zenét hallgatsz, ha minden esőből, kabócaberregésből szimfónia lesz számodra, akkor te igazi Zeneimádó vagy. Főhősünk épp így él, zenében pedig mindenevő: a leeső kanálból spanyolos tánc, a hapcizásból electric loop, a magányos esti sétából Debussy zene lesz.
Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Brussels Jazz Orchestra & Philip Catherine, Bert Joris, David Linx / Európai Hidak: Budapest–Brüssze
MüpaA belga jazzélet színe-java mutatkozik be ezen a kétrészes estén. Hazája vezető big bandje, a Brussels Jazz Orchestra, legkiemelkedőbb gitárosa, Philip Catherine, eminens szaxofonosa, Bert Joris és legkarakteresebb énekese, David Linx egyesíti erőit, hogy egy, az Európai Hidak számára összeállított programmal nyűgözze le a közönséget.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!