Egyéb
537 program
Skandináv szövegelés Patat Bence műfordítóval és Száraz Eszter szerkesztő-rendezővel havonta az ISON-ban
Az előadás során ízelítőt kapunk abból, hogy a kertben gyomnak nevezett növények közül melyekre tekinthetünk úgy, mint kiváló saláta- vagy főzelék-alapanyagok, melyek virágait fogyaszthatjuk bátran. Az előadó természetgyógyász Halmos Mónika fitoterapeuta, akinek sok évtizedes gyakorlata van a vadnövények gasztronómiai felhasználásában. Saját fotóival illusztrált előadásban megismerhetünk számos olyan receptet, amelyekkel gazdagabbá, ízletesebbé és egészségesebbé tudjuk tenni a mindennapok és az ünnepnapok étkezéseit.
Prieger Zsolt Szerb Antal-fantáziája költőien szürreális és roppant realista: akusztikus és vetített képek, városok és történetek, szerelmek és szeretett irodalmak váltják egymást.
Közönségtalálkozó és könyvbemutató sorozat Dezső András Pulitzer-emlékdíjas és Magyar Sajtódíjas bűnügyi újságíró, oknyomozó riporterrel.
IDEJE VAN A FÉNYNEK - a Baltazár Színház és az Artus közös produkciója
Artus Kortárs Művészeti EgyesületNézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset?
Bolygók, csillagok, csillagképek, éjszakai lepkék és madarak!
Csatlakozz hozzánk esti, éjszakai programunkra, ahol megismerkedhetsz a sötét égbolt csodáival, az éjjeli lepkék rejtelmes, színes világával és az éjszaka hangjaival.
A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara, mely tavasszal, a dürgés idején a magyar puszták egyik emblematikus természeti látványossága.
Staub Viktória és Georgita Máté Dezső: A hisztis királykisasszony
zenés, interaktív mesedarab, 4-99 éveseknek
Játék, mozgás és képzelet egy különleges tavaszi kalandban! Közös játékok, kreatív feladatok és vidám történetek várják a résztvevőket, ahol az alkotás, az együttműködés és az önfeledt öröm kerül a középpontba. AztaBanda kalandozás, játékkal, kézműves-foglalkozással és sok-sok élménnyel.
Boros Lajos, gomba-szakellenőr, a Magyar Mikológiai Társaság tagja vezeti be az érdeklődőket az alföld gombavilágába.
OFTEX által regisztrált szakmai képzés.
Érkezik hozzánk egy éj, amely tele van varázslattal, bájjal és szenvedéllyel, A lélegzetelállító Bridgerton Varázslat – Virágok és Gyémántok bálra hívjuk Önöket, ahol a csillagok fénye és a zene dallamai egyesülnek a társaság szívélyes mosolyaival.
Kedves Barátaink!
Ha lemaradtatok a szombat esti bálról, sem kell csüggednetek! Csatlakozzatok hozzánk egy elbűvölő Bridgerton teadélutánra, ahol a nagypolgári élet varázsa egy újabb izgalmas esemény keretében elevenedik meg!
Művészettörténeti előadás Vágó Zoltánnal: Dalí és Picasso - a két zseni élete és kapcsolata
KMO Művelődési Központ és KönyvtárA 2025 tavaszán indult művészettörténeti előadássorozatunk Vágó Zoltánnal, 2026-ban is folytatódik. Vágó Zoltán festőművész, tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte 1986-ban. Mesterei Kokas Ignác, Dienes Gábor és Bráda Tibor voltak.
Dollár Papa Gyermekei / Kiss-Végh Emőke - Ördög Tamás: let’s go japan with the KIDS
Trafó Kortárs Művészetek Háza„Az eddigi legszemélyesebb előadásunk. Lecture, vallomás és számvetés. Elmegyünk a gyerekekkel Japánba, aztán meglátjuk, mi lesz.” (Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás)
Művészettörténeti kalandozás Isó M. Emesével és Boda Zsuzsával
Szabadegyetem - „Összerázás” – Beszélgetés a kortárs néptáncélet jelenségeiről - Táncház és közösség
Hagyományok HázaTáncház és közösségépítés
Mit jelent ma a táncház a közösségi életben és a kulturális térben?
Egy helyi (kóspallagi) példa nyomán beszélgetünk arról, miként lehet a táncház közösségépítő erő és nyitott találkozási forma.
Négy bérgyilkos, két lövés. Egy hulla és egy áruló. Számtalan ellenség, egyetlen kérdés: Ki ölte meg Ózt? Mindenki gyanús, senki sem az, akinek látszik. Válasz sehol. Szerinted melyik bérgyilkos öl a legkevesebb nyomot maga után hagyva? A csábító? Az intelligens? A robbanékony? Vagy az álszent? Sok kérdés, egyetlen válasz, melyhez a megoldás a szemünk előtt van.
A Deep Purple - A progresszív rock története:Gimesy Péter rocktörténeti sorozata
Eötvös10 Művelődési HázGimesy Péter művészettörténész-filozófus legújabb sorozatában a legismertebb progresszív rock zenekarok történetével foglalkozik. Az előadásokon a Genesis, a Yes és a Pink Floyd történetét ismerhetjük meg, az utolsó alkalommal pedig közkívánatra a 2024-es hard rock sorozatban már bemutatott Deep Purple történetét új elemekkel frissíti fel az előadó.
JÉZUS ÉS A ROCK AND ROLL
hit és popkultúra - igazságkereső beszélgetések élő folyama Horváth Gergely műsorvezetővel
Vendég: KISS TIBI
Ikonikus dal: NICK CAVE and the Bad Seeds: INTO MY ARMS
Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.
Börcsök Boglárka - Andreas Bolm - Török-Illyés Orsolya: SENSE INTO NONSENSE
Trafó Kortárs Művészetek Háza75' 16+
English friendly
Külső helyszín!
Magyar és angol nyelven, magyar felirattal. Triggerek: meztelenség, erős hanghatások.
Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?
egész napos program
csoportos buszutazás: performansz, színház, tánc, képzőművészet
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

