Egyéb
további előadások
Az élet showja – a humor és a pszichológia találkozása – Aranyosi Péter komikus és Dr. Csernus Imre pszichológus közös estje
Várunk szeretettel minden aprócskát anyával, apával, nagymamával, nagypapával, testvérkével jó játékra! Ajánlott kicsike babácskáknak, karonülőknek, kis nyulacskáknak és minden énekelni, mesélni, játszani szerető aprócskának.
Peller Károly előadása monodráma egy részben
Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.
Gyere el, ha szeretsz játszani és egy jó hangulatú közösséghez tartozni, vagy csak kipróbálnál egy-egy újdonságot!
“Összerázás” címmel indít új diskurzust a Hagyományok Háza szabadegyetemi sorozata, melynek célja a kortárs néptáncos közélet tematizálása, a folkszcéna tudományos, művészeti és oktatási szereplőinek bevonásával.
A bajor főváros, mint a magyar képzőművészet bölcsője
Óvodásoknak szánt programunkat a Ringató-módszertanra jellemző igényesség jellemzi zenei és pedagógiai szempontból egyaránt. Értékes zenei és irodalmi anyaggal találkoznak az óvodások, ezzel együtt figyelembe vesszük a gyerekek életkori sajátosságait és az adott csoport fejlettségi szintjét. Célunk mindenekelőtt az élmény megteremtése Kodály Zoltán és Forrai Katalin tanítása nyomán.
várandósok számára február 7-től kéthetente péntekenként 10.00−12.00 Februári időpontok: 02.07. és 02.21.
A Ringató egy családi művészeti nevelési program Horváth Zsuzsi vezetésével.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!