3291 program
José Cura: Argentin dalok és olasz áriák
Csalárdság, fordulatok, viszonzott és viszonzatlan érzelmek, könnyelmű és állhatatos szerelmesek: az olasz bel canto mester, Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperáját hallgathatja meg az Újszegedi Szabadtéri Színpad közönsége.
„Ezúttal a magyar népzene és a jazz muzsika jeles előadóművészei, Balogh Kálmán és Dresch Mihály mellett a színházi művészet egy kiemelkedő alakját, Őze Áront hívom vendégemül.
Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmáról.
Mátyás királynak, aki messze földön híres igazságosságáról, meggyűlik a baja udvari bolondjával, Mujkóval. Mujkó az egész királyi palotát teliharsogja azzal, hogy belőle milyen jó király lenne, bölcsebb talán, mint Mátyás király. Mátyás gondol egyet: egy napra tréfából megteszi királlyá a bolondot, aki "bölcs" döntéseivel összekutyul mindent, sőt, majdnem háborúba sodorja Magyarországot Burkus országgal. Eközben megjelennek a mese szokásos szereplői: az álruhás királyfi, a gonosz gazdaasszony, Burkus király, a szegény libapásztor lányka, a mindig ideges főminiszter, a lusta lány és szegény édesanyja. De természetesen, ahogy a mese megkívánja, minden jóra fordul és rendbe jön Mátyás király közbelépésével.
Mindenki megkapja a jutalmát, vagy elnyeri a büntetését. A szerelmesek egymáséi lesznek, és mindenki boldogan él, míg meg nem hal. A mese végén pedig nyugodtan mondhatjuk együtt a gyerekekkel: itt a vége, fuss el véle!
A koncert első részében a Puskás, a musical dalaival és történetével ismerkedhetnek meg. A darab a világ legismertebb magyar embere, Puskás Ferenc labdarúgó pályafutásán keresztül mutatja be a ’40-es és ’50-es évek Magyarországát, annak társadalmi-történelmi-politikai körülményeit.
Giuseppe Verdi
OTELLO
Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A klasszikus zene fúziója a swing, jazz, latin és folk zenével, egy izgalmas kísérlet a barokk egyik legnagyobb művének modern feldolgozására.
A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.
Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a Hans Zimmer zenéje című nagyszabású műsorával. A Dűne, A Karib-tenger kalózai, Pókember 2, Sherlock Holmes, Madagaszkár, Csillagok között, A Da Vinci-kód, Pearl Harbor, Gladiátor, Mission Impossible, és a legendás Hans Zimmer sok más műve a híres Lords of The Sound szimfonikus zenekar előadásában!
Moliére humoros, ám szókimondó, az ember gyarló tulajdonságait szellemesen pellengérre állító komédiájáben egy olyan fösvény apáról – Harpagonról – rajzol kíméletlen karikatúrát, aki a pénz imádatában nem ismer se embert, se Istent, józan eszét is elvesztve mindent ennek rendel alá.
MUSICAL VÍGJÁTÉK
Ünnepeljétek velünk az idén 10 éve megújult Várkert Bazár jubileumi kulturális évadát a május 31-től június 2-ig tartó VárkertFeszt művészeti fesztiválunkon! A háromnapos rendezvénysorozaton izgalmas családi eseményekkel, fergeteges koncertekkel, irodalmi programokkal, tárlatvezetésekkel, workshopokkal és különleges gasztro-meglepetésekkel várjuk a kicsiket és a nagyokat a Várkert Bazárban.
Bujtor & Balaton - Bujtor Balázs és a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeinek koncertje
Aria Hotel Budapest - Music Garden aulaA Bujtor-család ezer szállal kapcsolódik a magyar kulturális köztudathoz: Bujtor István az egyik legnépszerűbb színészként vált legendává, és fivérei is a magyar színházi és zenei élet meghatározó személyiségei voltak a ’60-as évektől kezdve.
Dumaszínház est
A The Dire Straits Experience előadásában csendülnek fel az ikonikus zenekar dalai 2024. augusztus 11-én a Tokaj Fesztiválkatlan színpadán.
Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, meztelen férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül…
EREDET / ORIGINS – Táncjáték legendákról, megpróbáltatásokról és hazatalálásról
Hevesi Sándor SzínházA Csodaszarvas legendáját minden magyar ismeri, ez a mi eredetmondánk, ám valahányszor művész nyúl hozzá, mindig gazdagodik. Az Eredet című Kósart.-előadással mi is elhelyezünk egy csillagot az agancs ágbogán.
Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori
kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.
Dumaszínház est
Berlioz kései operanyitánya, a Beatrix és Benedek izgalmas, dinamikus zene. Csajkovszkij Hegedűversenye a 19. egyik legnépszerűbb versenyműve: egyszerre virtuóz és bensőséges. César Franck d-moll szimfóniája pedig a belga származású francia szerző német komolyságot árasztó opus magnuma.
MVM Classic & Club, Zenei találkozások, Tóth Vera, Csík János, Pál István „Szalonna” és Bandája
MOM Kulturális KözpontA művészetben ritkán fordul elő statikus működésmód. Az előadók folyamatosan keresik az utat egymáshoz, a darabhoz, a szerzőkhöz. Amikor nem dolgoznak, akkor is az agyuk egy része folyamatosan azon jár, milyen művészeti alkotással szolgálhatják a közösséget?
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Kapunyitás: 19:30
A kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzője, az orosz származású és Lengyelországban élő Ivan Viripajev 2017-ben írta meg egyik legnagyobb hatású, kultikus darabját, az Iráni konferenciá-t, amelyet azóta már számos nyelvre lefordítottak és több jelentős színházban is bemutattak.
Dumaszínház est
Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?
Kálmán Imre nagyoperettjét nagy sikerrel játszották az 1947/48-as évadban Nagyváradon, Hegyesi Ferenc rendezésében, a címszerepet Dukász Anna alakította. 1955-ben, Gróf László rendezésében került színpadra az előadás friss, Békeffy-Kellér-féle verziója, amelyet aztán 1962-ben felújítottak.
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik.
Tizenhat esztendős keleti hercegnő Izolda-hanggal - ezt a maximalista elvárást támasztotta Salome megformálóival szemben Richard Strauss, s most a dél-afrikai szoprán, a 2016-os Maria Stuarda-közvetítés Erzsébetjeként megismert Elza van der Heever készül a bizonyításra.
Gyereknapi PomPom a város legkülönlegesebb helyén, a margitszigeti Kristályban! Ez a nap a gyerekekről szól és persze rólunk is, mert a szülők nélkül nem lennének gyerekek.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!